Először is, jó lenne tisztázni, mi is valójában az ünnep? A szótár azt írja, hogy „nagyobb közösségekben: jelentős esemény, személy emlékének, valamely eszme tiszteletének szentelt nap. Szűkebb közösség, család, személy számára jelentős, örvendetes esemény napja, évfordulója.” Mit jelent ez tulajdonképpen?

Azok a napok, amiket ünnepnek számítunk nagyrészt csak megegyezés kérdései. Pedig rögtön ezek jutnak eszünkbe az „ünnep” szóról. Mégis, nem kéne, hogy jelentsenek nekünk is valamit? Persze, nem sokan maradnak teljesen érzéketlenek, ha a húsvétról, karácsonyról, vagy március 15.-éről beszélünk, de én úgy gondolom, legtöbbünket mégis inkább a névtelen ünnepek érintik meg.

Kinek ne jelentene többet egy bűvös nap évfordulója a többi napnál? Pedig lehet, hogy nem jegyzi semmiféle naptár, de bennünk ott dobog örökösen, mosolyra, vagy épp könnyekre fakaszt. Ezeket az érzéseket egyetlen szótár sem képes megfogalmazni. Mindenkinek van saját ünnepe, amit féltve őriz a szívében.

Ha hatásvadász szeretnék lenni, azt írnám, minden nap ünnep. Mégis, ha belegondolunk, így igaz. Sosem értékeljük eléggé, hogy reggelente még felkelhetünk, és esténként még álomra hajthatjuk fejünket. Igazság szerint minden pillanatot apró ünnepként kéne megélnünk, minden percet gondosan elraktároznunk, hogy sose múljanak el. Ezt nem lehet.

Így csak, ha egy pillanatra megállok, és eszembe jut mindez, gyorsan megünneplem a percet, elteszem jó mélyre, a lelkem fiókjaiba, és utána továbbmegyek, de egy mosollyal gazdagabban.