Vannak percek, amikor eltűnik a külvilág, jótékony köd ereszkedik az ember agyára, és csak a pillanat létezik. Ilyenkor már nem számít semmi, nem érzünk fájdalmat, keserűséget, fáradtságot, csakis a jelennek élünk. Átadjuk magunkat az érzések világának, az ösztönök vezérelnek.

Nem tart sokáig, és tudjuk, mindig véget ér. Néha nehéz is a földet érés a lebegés után. De az a néhány különös, álomszerű perc mindent megér. Egyre fontos ügyelni: a valóság nehézszívű perceiben nem szabad sajnálni, siratni az elveszett időt, hanem szép emlékként, a szürke hétköznapok vigaszaként kell megőrizni